„Zöld Ötletgyár” különdíjat nyert a Dreher Sörgyárak Zrt. a Zöld Iroda 2011 versenyen

21 másik nevező mellett a Dreher Sörgyárak Zrt. is részt vett idén az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Zöld Iroda megmérettetésen. A jelentkezőknek három hónap állt rendelkezésükre, hogy irodai működésüket megváltoztatva minél környezettudatosabb irodává váljanak. A június 23-ai Zöld Iroda napon megtartott díjátadón a Dreher Zrt. a „Zöld Őtletgyár”  különdíjat nyerte el.

A 2011-es verseny győzteseinek járó díjakat a június 23-ai Zöld Iroda napon adták át. A rendezvényen a látogatók megismerhették a környezetbarát irodai működéshez kötődő termékeket és szolgáltatásokat, emellett találkozhattak a verseny pályázói által már megvalósított jó gyakorlatokkal, konkrét ötletekkel és tippekkel.

A díjátadón a szakértő zsűri a Dreher Sörgyárak Zrt. pályázatát a „Zöld Őtletgyár” különdíjjal jutalmazta, hangsúlyozván, hogy a kezdeményező készséget ösztönözve nem várt sikert aratott a program.

A Dreher Sörgyárak Zrt., illetve anyacége, a SABMiller plc régóta elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt. A SABMiller közelmúltban megjelent, 2011-es fenntarthatósági jelentésében foglalt önkéntes vállalásai többek között a víz- és energiafelhasználás, a káros-anyag kibocsátás, a csomagolás és hulladék újrahasznosítás területén is előremutatóak. Ilyen vállalás például, a 2008-as szinthez viszonyítva a víz-fogyasztás 25%-kal való csökkentése 2015-re, vagyis a jelenlegi 4.6 hl/hl mérséklése 3.5 hl/hl-re (hl víz/ hl sör). A fosszilis energiahordozók kibocsátásának hektoliterenként 50%-kal való csökkentése, azaz 6,85 kg/hl-re 2020-ra.

A hat kontinens 75 országában jelen lévő globális vállalat az energiahatékonyság területén átfogó vizsgálatot kezdeményez az egész csoporton belül, miközben folytatja a fosszilis energiafelhasználásának csökkentését; kiemelt jelentőséget fordít az üvegek címkéinek kapcsolódó újrafelhasználási lehetőségek kutatására; valamint kiterjeszti a nemrég az Egyesült Királyságban, Csehországban és Olaszországban kipróbált, összetett környezeti hatásvizsgálati módszert Európa többi részében is.

A Dreher Sörgyárak Zrt. emellett a Zöld Iroda versenyen való részvételével is kifejezte elkötelezettségét a fenntartható fejlődés iránt. A megmérettetés remek lehetőség volt a cég számára, hogy összefogja a munkatársak részéről érkezett kezdeményezéseket, és egységbe foglalja őket.

„Irodai tevékenységünk zöldítésének példái többek között a pénzügyi részlegünk kezdeményezésére bevezetett e-számlázást, a PET-palackok kiváltása víztisztító berendezésekkel, energiatudatosság fokozása az irodai gépek használata során, pr-kiadványok környezettudatos kivitelezése – mondta Fertetics Mandy fenntartható fejlődés vezető.

A Zöld Iroda program során a dolgozók számára a cég egyrészt programsorozatot szervezett, amely során fenntarthatósági tippeket és friss híreket tudhattak meg, másrészt fotópályázatot írt ki a legjobb otthoni intézkedések bemutatására. A program a dolgozók kezdeményezőkészségét ösztönözve nagy sikert aratott és bizonyítékot nyújtott arra, kreatív, költséghatékony módon is lehet környezettudatos megoldásokat találni.

A Zöld Iroda programról:

Napjainkban egyre fontosabbá válik a vállalatok számára, hogy irodai munkahelyeik környezettudatos módon működjenek. A KŐVET Egyesület ezt a törekvést karolta fel, amikor 1999-ben elindította a Zöld Iroda Programot, melynek köszönhetően egyre nagyobb teret nyer a környezetkímélő és emberbarát irodai működés, valamint a munkatársak tudatformálása.
A Zöld Iroda verseny egy három hónapos versengés során lehetőséget adott a nevező cégeknek, hogy keretbe foglalják hasonló jellegű munkahelyi törekvéseiket. 2011-ben számos nagyvállalat és egyéb szervezet gondolta úgy, hogy érdemes elindulni a megmérettetésen, aminek jellege nem csak extra motivációt jelent a cégek számára, hanem egyben lehetőséget is biztosít a KŐVET szakmai segítségének igénybevételére, valamint arra, hogy a résztvevők megosszák egymással ötleteiket és jó gyakorlataikat.

A SABMiller plc 2011-es fenntarthatósági jelentése ide kattintva érhető el.

Amennyiben kérdése van, alábbi elérhetőségeinken állunk rendelkezésére.

Üdvözlettel,

Simon Katalin
Jani Kinga
Dreher Sörgyárak Zrt.
Senior PR specialista
Senior PR tanácsadó
ACG PR

E-mail: katalin.simon@dreher.sabmiller.com
Telefon: +(36 1) 432 9920

E-mail: jani.kinga@acg.hu
Telefon: +(36 30) 417 4124

 

SDlogo_60_1.jpgA Dreher Sörgyárak Zrt. számára a nemzetközi hátteret a világ második legnagyobb sörgyártó vállalkozása, a SABMiller csoport biztosítja, amely jelenleg 6 kontinensen, a világ több mint 75 országában van jelen. A vállalatcsoport a fenntartható fejlődés érdekében 10 fő fejlesztési területet határozott meg, amelyek megvalósításában a Dreher Sörgyárak Zrt. is aktív szerepet válla helyi programok kidolgozásával és megvalósításával. A tíz terület: Fellépés a felelőtlen alkoholfogyasztás ellen; Környezettudatos vízgazdálkodás; Az energiafelhasználás és a szén-dioxid kibocsátás csökkentése; A csomagolás újra használata és újrahasznosítása; Felelős hulladékgazdálkodás; A vállalkozásfejlesztés ösztönzése az értékláncban; Közösségi szerepvállalás;A HIV/Aids mérséklésének támogatása az érintett területeken;Emberi jogok tiszteletben tartása; Transzparens és etikus üzleti gyakorlat.