„Multinacionális Vállalatok" kategóriában Üzleti Etikai Díjat nyert a Dreher Sörgyárak Zrt. A magyar üzleti élet hatalmas érdeklődése mellett, a jubileumi elismeréseket november 18-án, az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs égisze alatt adják át. Az Üzleti Etikai Díjat az alapítók és a mögöttük álló szervezetek azzal a szándékkal hoztak létre, hogy minden évben felhívják a hazai társadalom figyelmét azokra a cégekre, vállalatokra, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal követendő példát mutatnak a felelős gazdálkodásban, és erősítik a bizalmat a társadalom, és az üzleti szféra között. „Modern globális vállalati felfogás, magatartásmód, helyi szerepkörben megvalósítva." – így jellemezték a díjátadón a Dreher Sörgyárak Zrt-t.
Galéria megnyitásához
kattintson a képre
|
A társaság nevében a rangos elismerést Kovács Sándor Lóránt vállalatfejlesztési igazgató vette át, aki a díj kapcsán így fogalmazott: A Dreher Sörgyárak számára ez a rangos elismerés a megerősítést, a visszaigazolást jelenti, hogy a gyár teljes közössége munkáját példaértékűen végzi, és motivációt, hogy ezután is hasonlóképpen járjanak el. "Egy cég nem egyik pillanatról a másikra válik etikussá. Az idei év fordulópont nálunk, hiszen sok évvel ezelőtt elindított kezdeményezésünk ért be." – mondta a vállalatfejlesztési igazgató, majd konkrét példákon keresztül ismertette, mit is jelent az etikus üzleti gyakorlat a Dreher Sörgyárak mindennapi működésében.
Etikusság az alkalmazottak, a fogyasztók, az üzleti partnerek, a társadalom, a környezet felé – összességében a Dreher Sörgyárak mindennapi tevékenysége során mindenkivel etikusan jár el.
„Fenntartható és etikus működésünk szempontjából komoly mérföldkövet tudhatunk magunk mögött, hiszen a magyar Söriparban elsőként adtunk ki az idén Fenntarthatósági Jelentésünket, amely hosszú távú gondolkodásunk szimbóluma. A tájékoztatás mellett az volt a célunk, hogy áttekintő képet adjunk a társadalmi és környezeti fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseinkről és a Dreher Sörgyárak Zrt. gazdasági szerepéről,. Mindezt teljesen őszintén és transzparens módon: összefoglaltuk mit tettünk, hol kell még fejlődnünk és milyen vállalásokat teszünk a következő évekre." – hangsúlyozta Kovács Sándor Lóránt.
László Ervin professzor, a díjat alapító Budapest Klub elnöke nyilatkozatában kiemelte: „Meggyőződésünk, hogy a díjazottak példamutató magatartásukkal hatást is gyakorolhatnak az üzleti élet többi szereplőjére, elősegítve a hazai üzleti élet fejlődését a társadalmi felelősség, a felelős gazdálkodás, a fenntartható fejlődés előmozdításának irányába".
Ezt támasztja alá Kovács Sándor Lóránt beszédének zárógondolata is, amely szerint: a Dreher Sörgyárak az Üzleti Etikai Díjjal is méltatott kiemelkedő eredményeket azért tudta elérni, „…mert működésünk során megbízható, kiszámítható üzleti partnerek vagyunk, a külső és belső átláthatóság, elszámoltathatóság alapvető értékünk. Azzal, hogy nyilvánossá tesszük a fenntarthatósági teljesítményünk értékelésére szolgáló keretrendszerünket, és a felelős működés kiemelt területeit szabályozó irányelveinket, iparágunk és a magyar üzleti élet többi szereplőit is hasonló működésre kívánjuk ösztönözni."
Az érdeklődők számára a Dreher Sörgyárak Fenntarthatósági Jelentése teljes egészében, illetve fontos kiegészítő információk kíséretében, elektronikus formában elérhető a következő hivatkozásokon:
www.fenntarthatosag.dreherzrt.hu/jelentes2010 , vagy www.fenntarthatosag.dreherzrt.hu/uploads/articles/3/dreher-jelentes_web.pdf
Amennyiben a jelentéssel, tartalmával kapcsolatban egyéb kérdése lenne, forduljon hozzánk bizalommal alábbi elérhetőségeinken.
A díjátadóról képek: www.piacesprofit.hu
További információk:
Kovács Sándor Lóránt | Jani Kinga |
Vállalatfejlesztési igazgató Dreher Sörgyárak Zrt. |
Senior PR és Média Tanácsadó ACG PR |
Telefon: +(36 1) 432 9720 | Telefon: +(36 30) 417 4124 E-mail: jani.kinga@acg.hu |