Növekvő forgalom és árbevétel a Dreher Sörgyáraknál

Sikeres szezont zárt a Dreher Sörgyárak Zrt., hazánk piacvezető sörgyártó és -for­galmazó vállalata. A 158 éves Sörgyár idén várhatóan 40 milliárd forint árbevételt realizálhat, mely meghaladja a tavalyi 37 milliárd forintos eredményt. Az évi közel 2 millió hektoliter sört előállító Sörgyár forgalma sok éves, a söripari trendeknek megfelelő csökkenés után tavaly fordult újra növekedésbe, mely az idén is töretlenül folytatódott. A növekedés magyarázata egyrészt a válságnak köszönhetően a gazdaságos árú termékek piacának bővülése, másrészt pedig a cég sikeres stratégiája a vendéglátásban – derült ki a Sörgyár sajtótájékoztatóján.

sorgyar-legi-foto-220x.jpgHúsz évvel ezelőtt még 10 millió hektoliter sör fogyott évente hazánkban, mely fokozatosan 7 millió hektoliterre csökkent, ráadásul az utóbbi években folyamatosan esett a kereslet. A negatív tendencia tavaly tört meg és az idei év adatai alapján elmondhatjuk, hogy egy trendfordulón vagyunk túl, hiszen az idén is tovább növekedett a piac. A söripari trendnek megfelelően a Dreher Sörgyárak Zrt., hazánk legnagyobb sörgyártó és -forgalmazó vállalata is növelte eladását a tavalyi évhez képest – hangzott el a vállalat szezonzáró gazdasági sajtótájékoztatóján.

Glattfelder Tamás, a Sörgyár pénzügyi és adminisztrációs igazgatója kiemelte: a Dreher Sörgyárak keresztéves pénzügyi évben (április 1-től március 31-ig) számol, így lezárt eredménnyel nem tud szolgálni, de az eddigi eladások szerint idén várhatóan 40 milliárd forint árbevételt realizálhat majd a Sörgyár. Ez messze meghaladja a tavalyi 37 milliárd forintos eredményt. Az igazgató kiemelte: a Dreher Sörgyárak tavalyi eredményéből 12 milliárd forint jövedéki adót, közel 6 milliárd forint áfát és további közel 2 milliárd forint bérjellegű és egyéb adót fizetett be, azaz 20 milliárd forintot tett hozzá a magyar költségvetéshez. A sörgyárak mindeközben mintegy 9300 ember megélhetéséhez járul hozzá, míg a vendéglátóiparban 4600, a kiskereskedelemben pedig 610 munkahely köthető a vállalat tevékenységéhez.

sorfogyasztas_infografika_180x.jpgA Sörgyárnál elért 7%-os volumennövekedés körülbelül felerészt köszönhető a piaci trendeknek, másik felében viszont a Dreher Sörgyárak sikeres vendéglátó szektorban zajló programjainak. A kiváló szezon eredményeként a csapolt sörfogyasztás 8%-kal növekedett idén április és augusztus között a tavalyi év hasonló időszakához képest, mely szegmensben az Arany Ászok egyértelműen a legnagyobb márkává vált.

Az idei és az ezt megelőző szezonban is láthatóvá vált, hogy a söreladás a gazdaságos árú termékek irányába tolódik el, így a volumennövekedés nem egyenesen arányosan hat a pénzügyi eredményre. A kedvező árú sörök aránya jelenleg a piacon 30-40 százalék, míg a prémium termékeké 15 százalékot tesz ki. A fennmaradó hányad a közepes árfekvésű termékek részaránya.

Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak vállaltfejlesztési igazgatója a vállalat stratégiai tervei kapcsán kiemelte, hogy a vendéglátás szegmensében elért sikerek után nem lehet kérdéses a folytatás, melyben a Sörgyár tovább erősíti a szektort támogató programjait és ezeken keresztül járul hozzá a csapolt sör fogyasztási kultúrájának növeléséhez, mely egyértelműen a legjobb minőséget biztosító kiszerelés a söriparban. A hazai és a nemzetközi sörpiac életében is az ízesített sörök megjelenése jelenti az új kihívást és lehetőséget. Az éves szinten közel 7%-ot jelentő piaci szegmens azt mutatja, hogy a fogyasztók kíváncsiak és igénylik a különlegességeket, ezért döntött a cég amellett az idén, hogy belép ebbe a szegmensbe. A Sörgyárak fenntartható fejlődési stratégiája kapcsán kiemelte továbbá, hogy a vállalat által forgalmazott sör közel 50%-a az iparágban egyedülálló módon újrahasznosítható – vagy ahogy a söriparban mondják – újratölthető csomagolásban kerül eladásra, ennek közel 30%-a hordóban, 70%-a pedig visszaváltható üvegben jut el a fogyasztókhoz.

 

További információ:

Deák Balázs
PR tanácsadó
FLOW PR
E-mail: deak.balazs@flowpr.hu
Mobil: +36 20 234 1489

10SD.jpg A Dreher Sörgyárak Zrt. számára a nemzetközi hátteret a világ második legnagyobb sörgyártó vállalkozása, a SABMiller csoport biztosítja, amely jelenleg 6 kontinensen, a világ több mint 75 országában van jelen. A vállalatcsoport a fenntartható fejlődés érdekében 10 fő fejlesztési területet határozott meg, amelyek megvalósításában a Dreher Sörgyárak Zrt. is aktív szerepet válla helyi programok kidolgozásával és megvalósításával. A tíz terület: Fellépés a felelőtlen alkoholfogyasztás ellen; Környezettudatos vízgazdálkodás; Az energiafelhasználás és a szén-dioxid kibocsátás csökkentése; A csomagolás újra használata és újrahasznosítása; Felelős hulladékgazdálkodás; A vállalkozásfejlesztés ösztönzése az értékláncban; Közösségi szerepvállalás; A HIV/AIDS mérséklésének támogatása az érintett területeken; Emberi jogok tiszteletben tartása; Transzparens és etikus üzleti gyakorlat.