Különleges helyszínekkel és programokkal kívánja idén fokozni az élményeket és ízeket a Dreher a Sziget Fesztivál látogatóinak.
Galéria megnyitásához
kattintson a képre |
A Sziget Fesztivál elengedhetetlen itala ezen a nyáron is a sör, amelyhez eltérően a korábbi évektől – idén még egyszerűbben és még gyorsabban juthatnak hozzá a fogyasztók a Drehernek köszönhetően. „Elég a sorban állásból – mondják joggal a látogatók, így a kedvükért fejlesztésbe kezdtünk. Az idei év egyik újdonsága a gyorscsapoló, amit a Nagyszínpaddal szemben elhelyezkedő Dreher Pubban találhatnak meg az érdeklődők. A különleges berendezéssel mindössze 5 másodperc alatt csapolható egy korsó sör, így nagymértékben csökken a sorban állással töltött idő. Ugyancsak a fogyasztók kényelmét szolgálja az idei év másik újítása a négy korsó szállítására alkalmas papírtálca. Aki a Sziget Fesztiválra jellemző tömegben több mint két korsó sörrel próbált már lavírozni, tudhatja, mekkora kihívás az!” – mondta Kerekes Péter, a Dreher Sörgyárak marketingigazgatója.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra megnyílik a fesztivál legkülönlegesebb sörözője, a Dreher in the Sky, ahol 50 méterrel az Óbudai-sziget felett, fantasztikus panoráma mellett nyílik lehetőség egy kellemes sörözésre. A Dreher Sörgyárak folyamatos minőségellenőrzéssel biztosítja, hogy a Drehert különlegessé tevő kétféle komló adta kellemesen karakteres íz a Sziget minden pontján biztosítva legyen, ahogy egész évben a vállalat több ezer partnerénél is. A Dreher idén a minőségbiztosítás terén is többet nyújt: Becz Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. kereskedelmi minőségspecialistája a legextrémebb helyen, 50 méter magasban tesztelte a sörminőséget a sajtó munkatársaival. „A minőségi alapanyagok mellett a szállítás, tárolás, majd maga a csapolás is kulcsfontosságú, hogy a fogyasztó végül kiváló sört kapjon a korsójába” – mondta Becz Gábor.
A Sziget Fesztivál támogatása önmagában is komoly társadalmi szerepvállalás. A Dreher Sörgyárak elkötelezett a kulturált szórakozás és a kultúra támogatása mellett, hogy még több élménnyel ajándékozza meg fogyasztóit. De a fenntartható fejlődés terén is többet nyújt idén: „A közösségi szerepvállalás kapcsán a vállalat idén az Ability Parkkal együttműködve kívánja felhívni a figyelmet a megváltozott munkaképességűek társadalmi elfogadására, ezért külön kreatív játékokkal várja a helyszín közönségét, ahol például vakteszt formájában lehet ismerkedni a minőségi söralapanyagokkal, beleláthatnak a sörgyártás folyamatába is, továbbá a Braille-írás népszerűsítésére is született játék” – mondta Fertetics Mandy, vállalati kapcsolatok és fenntartható fejlődés vezető.
A Facebook oldalak sem pihennek a Sziget idején: a Dreher márka Facebook-oldalán exkluzív tartalmak mellett a Dreher in the Sky látogatóinak fényképei is megtalálhatóak lesznek majd. A Dreher Sörgyárak Zrt. Facebook-oldalán pedig Dreher Pillanatvadászat néven, három kategóriában fotópályázat is indul a fesztivál résztvevői számára, további játékok mellett.
A Dreher Sörgyárak Zrt. fontosnak tartja a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítését, ezért a fesztivál több helyszínén is hangsúlyosan jelenik meg a vállalat felelősségi üzenete: „Csak 18 éven felülieknek!”.
További információk:
Simon Katalin |
Jani Kinga |
Dreher Sörgyárak Zrt. Senior PR specialista |
Senior PR tanácsadó, Médiaszakértő ACG PR |
E-mail: katalin.simon@dreher.sabmiller.com |
E-mail: jani.kinga@acg.hu Telefon: +(36 30) 417 4124 |