Dolhai Attila kapta a legtöbb szavazatot a Dreher Sörgyárak Zrt. "Kivel söröznél szívesen?" mottójú internetes közvélemény-kutatásán, melyben az ország legnépszerűbb sörözőpartnerét keresték. A hölgyek között Jakupcsek Gabriella lett a legnépszerűbb.
A szavazatok 22%-ával lett az ország legnépszerűbb sörözőcimborája Dolhai Attila. Õt hajszálnyi különbséggel egy másik ismert musical színész, Mészáros Árpád Zsolt követi a sorban, a harmadik helyen pedig Alföldi Róbert végzett. Az első tízben szerepelnek még többek között Ákos, Fábry Sándor és Bereczky Zoltán is.
A hölgyek közül Jakupcsek Gabriella kapta a legtöbb szavazatot, őt követi Liptay Klaudia, Lola és Rúzsa Magdi.
A Dreher Sörgyárak Zrt. internetes mini közvélemény-kutatására, a július 8-i éjféli zárásig közel ezer szavazat érkezett. A weblapot felkeresők olyan ismert hazai személyiségeket nevezhettek meg, akikkel szívesen beszélgetnének egy pohár sör mellett. A közel egy hónapos időszak alatt a szavazók összesen 118 ismert embert juttattak fel a jelöltek listájára, elsősorban színészeket, zenészeket és televíziós műsorvezetőket. Rajtuk kívül azonban szerepelnek a listán olyan nevek is, mint Müller Péter, Popper Péter, Vámos Miklós, Esterházy Péter, Hankiss Elemér, vagy épp Csernus doktor.
A 118 jelölt közül, a szavazók véleménye alapján, Dolhai Attila lett a legnépszerűbb sörözőpartner. Vele a válaszadók többsége szakmai pályafutásáról, jövőbeli terveiről beszélgetne szívesen, de olyan is akad, aki magánéletéről, vagy épp a kedvenc söreiről kérdezné.
A szavazáson résztvevőkre általánosságban elmondható, hogy leginkább beszélgetőpartnerük magánélete érdekli őket, a második legkedveltebb témakör pedig a szakmai karrier, majd a sörözés volt.
A szavazás során kedvenc sörözős helyüket is megjelölhették a válaszadók. A válaszok alapján kiderül, hogy Prága és a cseh sörök igencsak belopták magukat a hazai sörbarátok szívébe, de számos hazai söröző is előkelő helyen szerepel a ranglistán, nem is beszélve a Sziget Fesztiválról, melyet szintén a válaszadók nagy százaléka említett.
"Őrülünk annak, hogy felmérésünk ekkora sikert aratott a hazai sörbarátok körében. Az érdeklődést a szavazatszám mellett jól mutatja az is, hogy a szavazatok alapján több mint 100 hazai sörcimbora került fel a jelöltek listájára" – mondta Agócs Mónika a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője. „A Dreher Sörgyárak Zrt. kiemelt feladatának tekinti a sörkultúra, a minőségi sörfogyasztás népszerűsítését. A minőségi sörfogyasztáshoz pedig kiváló alkalmat biztosít egy érdekes partner, néhány izgalmas téma, egy hangulatos helyszín és természetesen egy pohár frissen csapot sör. A felmérés alapján úgy látom, Magyarországon mindennek bővében vagyunk – tehát minden alapunk megvan ahhoz, hogy a jövőben, hazánkban is kiteljesedjen a minőségi sörkultúra!"
Agócs Mónika | Jéger-Pete Renáta |
Dreher Sörgyárak Zrt. | Well PR Kft. |
Phone: +(36 1) 432 9720 Fax: +(36 1 ) 432 9877 e-mail: monika.agocs@dreher.sabmiller.com |
Phone: +(36 1) 350 7390 /118 Fax: +(36 1) 350 7393 e-mail: r.pete@well.hu |