A Dreher Sörgyárak Zrt-nek köszönhetően május óta minden pénteken „Aranypéntek”, amikor is pohár áráért jár a korsó Arany Ászok, elismerve a fogyasztók egész heti munkáját, teljesítményét. A vállalat kezdeményezésének célja, hogy építse és erősítse a sörkategóriát, másrészt olyan eszközt biztosítson a vendéglátós partnereinek, amely segítséget nyújthat a válságból való kitöréshez, a sikeres működéshez. Az Aranypéntek és az elmúlt szezon eredményeit egy kötetlen, sörözéssel egybekötött sajtóeseményen ismertette Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalatfejlesztési igazgatója, ahol a partnerekkel és a sajtó munkatársaival közösen is megvitatták és értékelték az elmúlt öt hónap tapasztalatait, ami a fogyasztók szerint sikeresnek minősíthető, hiszen kérésükre októberben is be kellett aranyozni a péntekeket.
Galéria megnyitásához
kattintson a képre |
„Az Aranypéntekkel a vendéglátóhelyekre szerettük volna visszaterelni azokat a fogyasztókat, akik az elmúlt években lemondtak erről a szórakozási formáról, ez úgy tűnik, májustól kezdődően öt hónapon át ezt sikerült is. Bízunk abban, hogy akinek a szokásává vált ez a pénteki program, ezután is a kedvenc sörözőjében zárja a hetet barátai társaságában” – mondta Kovács Sándor Lóránt. Az Ipsos kutatócég adataira hivatkozva hozzátette: a promóció ideje alatt az egyébként otthonülők egyharmada választotta a vendéglátóhelyi fogyasztást az otthonival szemben. A megkérdezettek 42 százaléka azt mondta, hogy többet jár sörözőbe mióta tart a promóció, 58%-uk pedig többször iszik csapolt sört, mint korábban.
„A promóció országos szinten több mint 2300 helyen futott, tapasztalataink szerint a legnagyobb sikerrel ott, ahol a vendéglátós kiegészítette az Aranypénteket valamilyen egyéb speciális, a helyi igényekhez alkalmazkodó programmal, például karaoke esttel, bográcsozással, grill esttel. Arra külön büszkék vagyunk, hogy az Aranypéntek hatására az Arany Ászok márkánk lett a legnépszerűbb a csapolt sörök között.” – tette hozzá Kovács Sándor Lóránt.
Az elmúlt szezon kapcsán kiemelte: „Az Aranypéntek nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a söripar az elmúlt évek legjobb szezonját tudhatja maga mögött, hiszen sikerült megfordítani a piac évek óta tartó csökkenését. Az elmúlt négy év folyamatos hanyatlása után az idei szezonban 7%-kal nőtt az értékesítés és a vendéglátó szektor közel 6%-os növekedést tudott produkálni az elmúlt évek kétszámjegyű visszaesése után.”
Szilágyi Tibor, az X1 Söröző tulajdonosa így összegezte tapasztalatait: „Pénteken jóval hajlandóbbak az emberek betérni a sörözőkbe, mint hétköznap, így a vendéglátóhelyre járás szokását ezen a napon lehet elkezdeni újra erősíteni. Az emberek leginkább ezt a napot választják a szórakozásra, kikapcsolódásra, az Aranypéntek ezt csak fokozta. A jövőben is szívesen vennék hasonló akciót a Dreher Sörgyáraktól.”
Az Aranypéntek népszerűsítésére kidolgozott 360 fokos kommunikációs kampány részeként, a fogyasztók a legnagyobb kereskedelmi csatornákon találkozhattak a sörözéshez kedvet csináló, egyedi, igazi pénteki hangulatú 30 másodperces reklámfilmmel. Ugyanakkor változatos eladáshelyi reklámeszközök is támogatták az akciót, így például exkluzív tervezésű cégér-dekor, plakátok, molinók, ablak matrica és asztali kártyák, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. 250 db egyedi Citylight is készült, ezek segítségével a fogyasztók könnyen megtalálhatták a legközelebbi, Aranypéntek akcióban részt vevő sörözőt. Az információs Aranyvonalat 65 ezer érdeklődő hívta fel, az aranypentek.hu honlapot pedig több mint 50 ezren látogatták meg szeptember végéig.
További információk:
Simon Katalin |
Jani Kinga |
Dreher Sörgyárak Zrt. Senior PR specialista |
Senior PR tanácsadó, Médiaszakértő ACG PR |
E-mail: katalin.simon@dreher.sabmiller.com |
E-mail: jani.kinga@acg.hu Telefon: +(36 30) 417 4124 |