Arany Ászok Amatőr Fociklub – egy mintaértékű kezdeményezés

Őtödik alkalommal osztotta ki CSR Best Practice díjait a Magyar PR és Reklámszövetség azoknak a vállalatoknak, amelyek elkötelezetten, hitelesen, érintettjeiket bevonva nem csak gazdaságilag, de társadalmilag is elismerten működnek. A Dreher Sörgyárak idén ismét elismerésben részesült.

aafoci1.jpgA Dreher Sörgyárak egyik zászlóshajó márkájának, az Arany Ászoknak 2009-ben indult az a hároméves együttműködése azzal a céllal, hogy támogassa az amatőr focicsapatokat, elismerni az egyéni és csapatteljesítményt, építeni a közösségi összetartozást. A csapatok számára a mérkőzéseken elengedhetetlen felszereléseket biztosították, melyre különben a csapatoknak saját erőforrásból nem futotta volna.

2009-ben, a program indulásának évében a Dreher Sörgyárak 885 csapatot ért el, majd az „öregfiúkon” keresztül további 527 csapatot sikerült bevonni. 2010-ben már 5 amatőr megyei bajnokságot és 10 kispályás bajnokságot és több amatőr tornát szponzorált a márka. A programba bevont csapatok száma 2010 végére 1403-ra emelkedett, mely azt jelenti, hogy a magyar amatőr futballpaletta 20 000 játékosát és közel 1,5 millió szurkolót, sportkövetőt sikerült bevonni 17 megyében. Így valódi Arany Ászok Amatőr Fociklub jött létre.

aafoci2.jpgA program fővédnöke Dárdai Pál magyar válogatott labdarúgó volt: „Én is nagy örömmel csatlakoztam az Arany Ászok egyedülálló kezdeményezéséhez, amely által több, mint  1000 amatőr csapat jutott értékes támogatáshoz. Jó látni, hogy újra nő a magyar foci iránti érdeklődés, a szeretet és végre van valaki, aki felkarolja a magyar amatőr focit.”  – nyilatkozta a népszerű focista.

Köztudott, hogy a futball Magyarország egyik legnépszerűbb sportja, nemcsak profi, hanem amatőr szinten is. Minden városnak van legalább egy, amatőr focibajnokságban szereplő lelkes csapata, helyi szurkolótáborral, akiknek a heti társadalmi esemény a meccsre való kilátogatás és az azt követő baráti összejövetel. „A helyi közösségek számára igazi összetartó erővel bír a csapatok egy-egy meccse, így nemcsak a játékosok, hanem a szurkolok is részesülnek a sikerből, az összetartozás érzéséből. A lelkesedés mellett azonban ezeknek a csapatoknak jellemzően semmijük nincs, minimális támogatásból működnek, a fennmaradásért küzdenek, holott az amatőr futball több ezer, mindennap keményen dolgozó ember közkedvelt kikapcsolódása. Az ő sporttevékenységük támogatását kívántuk felkarolni, ahelyett, hogy egy nagy profi bajnokságban szereplő csapatot emeltünk volna ki.” – hangsúlyozta Kovács Ágnes, az Arany Ászok márkamenedzsere.

aafoci3.jpg„Büszkék vagyunk a CSR Best Practice díjra, hiszen már tavaly is elismerést kapott a Felelős Alkoholfogyasztás Programunk, továbbá környezetvédelmi és etikai tevékenységünk is több helyen díjat érdemelt már – ezek az elismerések pedig munkatársaink számára visszaigazolást jelentenek, miszerint mások számára is látható és példaértékű erőfeszítésük, elkötelezettségük és munkájuk.” – tette hozzá Fertetics Mandy, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok és fenntartható fejlődés vezetője.

A verseny zsűri-tagjai:

  • Czakó Borbála – a Magyar Köztársaság londoni nagykövete, a HBLF elnöke
  • Demcsák Mária – a Piac&Profit magazin főszerkesztője 
  • Dr. Szeles Péter – a MPRSZ elnöke
  • Dr. Tóth Gergely- a KŐVET főtitkára
  • Igaz Zoltán – a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért volt alelnöke

 

További nyertesek:

  • Valóban felelős vállalat kategóriában: Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
  • Példaértékű CSR-gyakorlat kategóriában: SAP Hungary Kft., Tchibo Budapest Kft., Budapest Bank, KPMG Hungária Kft., Jabil Circuit Magyarország Kft
  • Mintaértékű CSR projekt kategóriában: Dreher Sörgyárak Zrt., Jabil Circuit Magyarország Kft, Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Coop Hungary Zrt., ARKON Zrt., Budapest Bank Nyrt., Budapest Airport Zrt

A program kidolgozásában és megvalósításában a Humán Telex reklámügynökség működött közre.

További információk:

Simon Katalin
Deák Balázs
Dreher Sörgyárak Zrt.
Senior PR specialista
PR tanácsadó
FLOW PR

E-mail: katalin.simon@dreher.sabmiller.com
Telefon: +(36 1) 432 9920

E-mail: deak.balazs@flowpr.hu
Telefon: +(36 20) 234 1489

 

 

10.gifA Dreher Sörgyárak Zrt. számára a nemzetközi hátteret a világ második legnagyobb sörgyártó vállalkozása, a SABMiller csoport biztosítja, amely jelenleg 6 kontinensen, a világ több mint 75 országában van jelen. A vállalatcsoport a fenntartható fejlődés érdekében 10 fő fejlesztési területet határozott meg, amelyek megvalósításában a Dreher Sörgyárak Zrt. is aktív szerepet válla helyi programok kidolgozásával és megvalósításával. A tíz terület: Fellépés a felelőtlen alkoholfogyasztás ellen; Környezettudatos vízgazdálkodás; Az energiafelhasználás és a szén-dioxid kibocsátás csökkentése; A csomagolás újra használata és újrahasznosítása; Felelős hulladékgazdálkodás; A vállalkozásfejlesztés ösztönzése az értékláncban; Közösségi szerepvállalás;A HIV/Aids mérséklésének támogatása az érintett területeken;Emberi jogok tiszteletben tartása; Transzparens és etikus üzleti gyakorlat.