Kislétszámú közösségi rendezvényeknek indított szponzori pályázatot a Dreher 24
Az ország kétharmada kifejezetten hiányolta a helyi közösségi eseményeket a pandémia alatt, és még többen vannak, akik tervezik, hogy a közeljövőben el is látogatnak egy ilyen rendezvényre – derül ki a Dreher 24 reprezentatív* kutatásából. Az alkoholmentes sörmárka erre építve szponzori programot indít önkormányzatok számára, támogatva a helyi közösségi élet mielőbbi újraindítását.
Az elmúlt egy év alatt kevés lehetőség volt arra, hogy kimozduljunk és részt vegyünk egy-egy helyi közösségi programon. A most készült országos kutatás jelzi ezeknek az alkalmaknak a fontosságát: a válaszadók 70 százaléka kifejezetten hiányolta ezeket az eseményeket. Többségük egyetért azzal az állítással is, hogy a helybeli aktív közösségi kezdeményezések nagyban hozzájárulnak az országos szintű társasági, közösségi élet beindításához is.
„Az országos méretű, több tízezer főt megmozgató eseményekkel szemben, a kisebb, lokális programok szervezői általában nehezebben találnak maguknak támogatókat. Pedig ezek a helyi rendezvények értékes alapjai a közösségi összetartozásának. Ebben a szellemiségben indítottuk el az Aktívan Együtt 2021 pályázatunkat, amelyben önkormányzatok, kisebb helyi rendezvények szervezői fordulhatnak hozzánk terméktámogatásért. Összesen több mint 20.000 alkoholmentes termékkel fogunk sport, gasztro- és egyéb rendezvényeket támogatni idén nyáron” – mondta Fekete Gergely, a Dreher 24 márkamenedzsere.
A válaszadók 87 százaléka szerint fontosak a helyi rendezvények és közösségi programok, a látásmódot azonban a lakóhely, valamint a generációs különbség is befolyásolja. Kétharmaduk látja úgy, hogy az egyéni szerepvállalásnak is fontos szerepe van abban, hogy minél hamarabb újrainduljon a társasági élet. A községben élők 55 százaléka, míg a fővárosiak 66 százaléka ért egyet az egyéni aktivitás fontosságával. Tízből nyolcan tervezik, hogy a közeljövőben részt vesznek helyi közösségi eseményeken.
*Opinio 1470 fős kutatás- az eredmény országosan reprezentatív, 18-59 év, kor, nem, település típus, régió és iskolai végzettség szerint az okostelefonnal rendelkező magyarországi lakosságra