Hagyományteremtő céllal 2023. november 8-án rendezik meg először a Kőbányai SzakmaFesztet, amelynek küldetése, hogy bemutassa Kőbánya gazdag, változatos munkáltatói arcát, valamint lehetőséget biztosítson a munkakeresőknek.
A kerület olyan nagynevű vállalatoknak ad otthont, mint például a Bosch, a Ceva-Phylaxia, a Continental, a Dreher, az Egis, a Richter, a Hungaropharma, a Hungexpo, a Kincsem Park vagy a két kerület határán lévő KÖKI. Ezek a munkahelyek több mint száz szakmának, több mint ezer pozíciónak és számtalan fejlődési lehetőségnek adnak teret. A Kőbányai SzakmaFesztet az országosan is egyedinek számító kőbányai szektorközi együttműködés, az X-GAIN hívta életre.
Kőbánya az idén 150 éves Budapest mértani közepe, 70 ezer lakos és számos globális nagyvállalat otthona, ezzel több ezer kerületi és nem helyi lakos munkahelye. Páratlan indusztriális öröksége mellett Budapest egyik legnagyobb zöld felületű kerülete és több népszerű sportrendezvény helyszíne is. Ugyanakkor számos érték még mindig nem ismert Kőbányáról. Megannyi fejlesztési lehetőség van még, amihez további lendületet ad az X-GAIN megalakulása és tevékenysége.
A Kőbánya Gazdaságfejlesztési és Innovációs Tanács, azaz X-GAIN, az önkormányzat, a vállalati szféra és helyi közösségi szereplők összefogásával megalakult partnerség. Az X-GAIN a X. kerület 10 kiemelt nagyvállalata és a városvezetés szervező közreműködésével elindított tematikus platform, amelyben 6+ iparág, 60+ aktív operatív résztvevővel, 6+ tematikus irányban dolgozik a helyi megoldásokon; az infrastruktúrától és mobilitástól kezdődően, az egészséges életmódot és önkéntességet támogató programokon át, a helyi innováció és startup kultúra, valamint a hivatásválasztás elősegítéséig számos konkrét területen. Emellett kiemelt fókuszt helyez a helyi cégek közötti együttműködésre, kommunikációra és fejlesztési koordinációra.
A Kőbányai SzakmaFeszt a 2022. tavasza óta működő X-GAIN legújabb kezdeményezése.
Építve arra, hogy az elmúlt években jelentősen felértékelődött a helyi közösségek és a helyi értékek szerepe, köztük a közvetlen környezetben található munkahelyek, ezen az újragondolt állásbörzén nemcsak a vállalatok és a szakmák mutatkoznak be, hanem maga a kerület, mint munkakörnyezet és közösség is, ahol jó élni és dolgozni. Az esemény egyik célja, hogy tovább erősítse a helyi munkavállalás arányát, amelynek előnyei és hatásai mind munkavállalói, munkáltatói és környezeti oldalon is egyre fontosabbak.
A kiállító vállalatok betekintést engednek a náluk művelhető szakmákba, továbbá az érdeklődők ott helyben választ kaphatnak a kérdéseikre. Emellett a látogatókat ingyenes pályaorientációs-, karrier- és életvezetési tanácsadással is várják a szervezők, segítve ezzel azokat, akik még bizonytalanok abban, milyen szakma is lenne számukra a legmegfelelőbb képességeik és érdeklődésük alapján, illetve azokat, akik esetleg sok éves tapasztalattal a hátuk mögött pályát módosítanának. A szervezők szeretnék játékossággal is segíteni a látogatók és a kiállítók közötti kapcsolatfelvélt. Ez hívta életre a „SzakmaFeszt útlevelet”, amelynek segítségével a látogatók a vállalatok által feltett kérdésekre választ keresve járhatják körbe a standokat. A rendezvényt további szimulációk és interaktív játékok is színesíteni fogják.
A Szakmafesztről további részteles információk az XGAIN honlapján olvashatóak.
Kőbánya, ahol jó élni és jó dolgozni.