Dreher Sörgyárak: Magyarország piacvezető sörgyártója 2015-ben is

Elkészült a Dreher Sörgyárak 2015-ös évi átfogó piaci elemzése, amelynek alapján a sörgyártó vállalat tavaly is piacvezető pozícióban volt Magyarországon. A 2,4 millió hektoliter sört termelő cég közteherviselése a múlt évben közel 27 milliárd forint volt, és a vállalatnál dolgozó 560 fő mellett a sörgyár további 11.000 főt foglalkoztatott közvetetten a vendéglátóiparban, kiskereskedelemben és a beszállításban.
A Dreher Sörgyárak munkahelyteremtő funkciója kiemelkedő a hazai nagyvállalatok körében: egy sörgyári dolgozó húsz másik munkahelyet teremt a magyar gazdaságban az elkészült tanulmány szerint. A sörgyár a tavalyi évben közvetetten 7100 főt foglalkoztatott a vendéglátóiparban, 2500 főt a kiskereskedelemben és 1500 főt a beszállításban.A vállalat 2015-ös összes közteherviselése 26,8 milliárd forint volt, amelynek több mint fele, 58 százaléka (15,6 milliárd forint) a jövedéki adóból származott. Általános forgalmi adóként 7,6 milliárd forintot, vállalati, környezetvédelmi és egyéb adóként pedig 3,6 milliárd forintot fizetett be.

Fenntarthatóság & felelős alkoholfogyasztás

A Dreher beszállítóinak 95 százaléka hazai kis- és középvállalkozó. A sörgyár egyik fő célkitűzése, hogy 2020-ig minimum 9400 KKV számára nyújtson különböző támogatást.
A Dreher Sörgyárak elkötelezett a sörkultúra, a kulturált és felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése mellett. A vállalat ezért elsőként indított külön programot a felelős alkoholfogyasztás érdekében. Az Ésszel iszom program 2015-ben 34 ezer fő bevonásával több mint egymilliós elérést eredményezett.
Védőnői programjának keretében a sörgyár tavaly 26 ezer kismamát ért el, és 1300 védőnő számára nyújtott képzést a magzati alkohol szindróma témájában.
Igyál VAGY vezess programjában a Dreher Sörgyárak tavaly is szorosan együttműködött a rendőrséggel, Felelős fesztiválozás programjának keretében pedig kiemelt figyelmet szentelt a fesztiválozók edukációjának.

Környezetvédelem

A vállalat egyik legnagyobb eredményeként könyveli el működésének csökkenő energiafogyasztását és csökkenő széndioxid-kibocsájtását. Az elmúlt öt évben több mint 20 százalékkal csökkentette fajlagos áramfogyasztását, közel 40 százalékkal lett alacsonyabb a fajlagos földgázfogyasztása, vízfogyasztása több mint egynegyedével, széndioxid-kibocsájtása pedig egyharmadával lett kevesebb 2010 óta.
A vállalat elemzései alapján a sörfogyasztók 65 százaléka az alumíniumdobozos kiszerelést részesíti előnyben. A piacon megjelenő évi több mint 750 millió alumínium 70-80 százaléka ezért a sörgyárakhoz köthető. A Minden doboz visszajár program keretében 2009 óta a Magyar Sörszövetség tagjai a Returpack-kal és áruházláncokkal együttműködve több mint 200 darab magyar fejlesztésű alumínium-italdoboz visszaváltó automatát helyeztek ki. A program eredményeként közel 500 millió dobozt váltottak eddig vissza.
A Dreher Sörgyárak elkötelezett a fenntartható és környezettudatos fejlődés mellett, ezért folyamatosan javítja környezeti teljesítményét, valamint felelősséget vállal munkatársaiért, helyi és tágabb környezetéért.

Cégtörténelem

A Dreher Sörgyárak az egyik leghosszabb múlttal rendelkező hazai sörgyártó vállalat. Történelme 1796-ra nyúlik vissza, amikor Franz Anton Dreher megvásárolta a Klein-Schwechati serházat. 1840-ben fia, Dreher Antal bevezette az alsóerjesztésű sörtechnológiát, és kifejlesztette az új sörtípust, a Lagerbiert. Nem sokkal ezután, 1854-ben megalakult a Kőbányai Serház Társaság Serfőzdéje, amit 1862-ben Dreher Antal megvásárolt. Nyolc évvel később ifj. Dreher Antal vezetése alatt a Dreher Sörgyárak Magyarország legnagyobb sörgyártója lett, és sikere töretlen volt még a világháborúk ideje alatt is, ám 1948-ban sok más vállalathoz hasonlóan államosították a sörgyárat. 1993-ban részvénytársasággá alakulása után az új tulajdonos, a dél-afrikai SAB Miller a Kőbányai Sörgyárat a Kanizsai Sörgyárral egyesítve létrehozta a mai Dreher Sörgyárakat. A vállalat 2010 óta folyamatosan piacvezető az országban, fenntarthatósági programjának keretében kiemelkedő eredményeket ér el a felelős alkoholfogyasztás és a KKV fejlesztés területén.
dreher infografika I.